Kiadó: STÚDIUM
Oldalszám: 300 oldal
Megjelenés: 2008
ISBN: 9638736215
A könyvesboltok polcain egyre csak gyűlnek a klímaváltozással kapcsolatos könyvek. A hőhullám után elöntött bennünket a zöldhullám is: autó helyett tömegközlekedés, szelektív hulladékgyűjtés, Föld órája. Persze Magyarországon mindez még gyerekcipőben jár: a szerves hulladék a fémek közt landol, a papír az üveggyűjtőben köt ki, a házi komposztálás pedig ritkaság, főleg városokban. Nemcsak az egyébként divatos környezettudatosság jár gyerekcipőben nálunk, hanem a tudományos ismeretterjesztés is – ez derül ki Maklári könyvéből.
A szerző számos külföldi – főleg német – szakirodalmat böngészett át, melyek civilizációs közhelyeinket igyekeznek megcáfolni. Mik ezek a közhelyek? Az időjárás egyre szélsőségesebb, a Föld rohamosan pusztul, az előző századokban nagyobb területet borított erdő stb. – mind-mind a klímaváltozás és a természetet romboló emberiség kontextusában. Ki ne hallotta volna már ezt? Ezt tanuljuk az iskolában, erről kell fogalmazást írni a nyelvvizsgán, erről cikkeznek az újságok. De hol vannak az ellenvélemények? Aki megkérdőjelezi, hogy az emberi tevékenység a klímaváltozás okozója, eretneknek számít. Szinte erkölcsi nyomás nehezedik ránk, hogy tegyünk valamit a környezetért.
A globális felmelegedés eszméje olyan, akár egy (rossz) összeesküvés-elmélet: minden bizonyítja, és semmi sem cáfolja. Maklári a szakirodalom alapján rámutat arra, hogy a megcáfolhatatlannak vélt grafikonokkal, még ha azok pontosak is, gyakran téves következtetéseket támasztanak alá. Felhívja a figyelmet az érvelési hibákra, a pánikkeltés módszertanára és a tudományos közvélemény megosztottságára. A klímakutatók közt heves viták folynak a kutatási módszerekről, a mérési adatok értelmezéséről: hozzánk ebből csak annyi jut el, hogy itt a vég, meg fogunk sülni. Pedig a helyzet jóval árnyaltabb: az átlagemberhez pedig csak információmorzsák érnek el, a teljes képet nem láthatjuk.
Csak azt halljuk, hogy nő a sivatagok területe – amikor néhány év múlva csökken, annak nincs hírértéke. Hazánkban az erdők területe egyre növekszik, köszönhetően annak is, hogy nem fával fűtünk. Hiába van lépten-nyomon szmogriadó, hiába panaszkodunk a városok szennyezett levegőjére: gondoljunk csak bele egy pillanatra, mi lenne télen, ha mondjuk Budapest belvárosában mindenki fával vagy szénnel fűtene. Ilyen és ehhez hasonló adatok és érvek sokaságát hozza fel Maklári Tamás, bemutatva a civilizáció fejlődésének pozitív oldalát is.
A könyv elsősorban a tévhitek eloszlatására törekszik. A szerző tárgyilagos, jól átlátható, finoman ironikus stílusban fogalmaz. Nem biztos, hogy mindenben igaza van, de kritikus gondolkodásra ösztönöz. Kinek van ideje mindennek utánanézni? Nem értek a kémiához, biológiához, klímakutatáshoz – mondhatjuk magunkban. De ha minden tudományágban nem is vagyunk jártasak, az érvelési hibákat, a pánikkeltési módszereket, csúsztatásokat fel kell ismernünk.
Maklári könyvének jelentősége, hogy a vélemény mellett végre megszólal az ellenvélemény is. A klímaszkepticizmus lényege nem az, hogy ezentúl nyugodtan szennyezzük a környezetünket, és fogyasszunk, amennyit csak tudunk, mit sem törődve a nem létező vagy ismeretlen okú klímaváltozással. Sokkal inkább az, hogy lássunk túl a hisztérikusan ismételgetett közhelyeken, és ne lépjünk rá a belénk sulykolt világpesszimizmus sehová sem vezető útjára.
