Már a nem túl távoli jövőben megjelenhetnek a közutakon a vezető nélküli autók, néhány hónappal ezelőtt ugyanis szabadalmaztatta az ötletet a Google. A technológia forradalmasíthatja autózást, egyben kényelmesebbé és biztonságosabbá teheti a közlekedést.

A projekthez a Toyota második generációs Priusát használták fel. A videokamerákkal, radarokkal, lézeres érzékelőkkel és az általuk kapott adatokat feldolgozni képes számítógéppel felszerelt kocsik már több mint 300 ezer kilométert tettek meg vezető nélküli üzemmódban, balesetmentesen.
A kísérletek során emberek is ültek az autókban, hogy korrigálni tudják a gép tévedéseit, mostanra azonban az összetett szerkezet okosabb lett a készítőinél: gyorsabban és pontosabban reagál a közlekedési kihívásokra, mint egy élő sofőr, így nemcsak önálló közlekedésre jó, tudását a balesetek elkerülésében is fel lehet használni.
Hasonló fejlesztésekkel már 4 évtizede próbálkoznak, de most már valóban úgy tűnik, hogy a szuperautók a közeljövőben megjelenhetnek. A döntéshozók annyira komolyan veszik lehetőséget, hogy Nevada államban már megszületett az a jogszabály, amelynek alapján bizonyos feltételek teljesítése esetén már a közutakon is közlekedhetnek ilyen járművek.
A fejlesztést ugyanakkor fenntartások is kísérik. A fenti példa ellenére a jogalkotás még nem képes lépést tartani a fejlődéssel. Még nem lehet tudni, hogy baleset esetén az autó tulajdonosát vagy a gyártót terhelné-e felelősség. Problémát jelenthet továbbá az is, hogy a működés alapját szolgáltató műholdas navigációs rendszert hackerek támadhatják meg.
